Ez lenne hát Brüsszel ostoba bosszúja

Az Európai Bizottság addig gondolkodott, amíg – úgy véli – megtalálta a módját az orosz energiahordozóktól való teljes európai elszakadásnak. A pánikszerű ötletelés háborúpárti szemszögből teljesen jogos volt: a szankcióknak egyfelől már semmi értelme, másfelől az orosz földgáz még mindig úgy kell Európának, mint egy falat kenyér – részesedése a teljes uniós LNG-importból a 2023-as 15-ről 20 százalékra emelkedett 2024-ben. Éppen ezért az orosz földgáz teljes körű betiltására vonatkozó szankciót nemcsak Magyarország és Szlovákia, de a legnagyobb vásárlók, Spanyolország, Belgium, sőt maga Franciaország sem szavazta volna meg. 

Az Európai Bizottság jelenlegi javaslata egyrészt arra kényszerítené az uniós vállalatokat, hogy hozzák nyilvánosságra az oroszországi gázszerződéseiket, benne a pontos mennyiségekkel, összegekkel és határidőkkel. Ezek a szenzitív adatok eddig üzleti titoknak minősültek, az energiacégek makacsul ellen is álltak minden esetben, amikor Brüsszelből megpróbáltak beleszólni az energiapolitikába mint tagállami és vállalati hatáskörbe. (Mondjuk úgy: tessék-lássék megosztottak információkat, de senki nem vette komolyan a felszólítást.) Brüsszel szerint ez az intézkedés fogja lehetővé tenni azokat a célzott és hatékony lépéseket, amelyek ahhoz kellenek, hogy az unió a betiltandó orosz energiahordozók helyett megfelelően előkészítse az utat az alternatív megoldások felé.  

Ami pedig a konkrét javaslatot illeti:  

Az EB jogilag egyelőre nem sok indoklást fűzött a dokumentumhoz (szerinte minden rendben van vele), ideológiait annál inkább: míg az orosz olaj az EU teljes készletének nagyjából 3 százalékára esett vissza, a gáz továbbra is az importjának 13 százalékát teszi ki, vagyis az EU „még mindig pénzeli Oroszország háborúját”. Ursula von der Leyenék szerint a tagállamoknak első lépésben egy gyors tervet kell benyújtaniuk arról, miként képzelik el jövőjüket orosz energiahordozók nélkül, vagyis milyen diverzifikációs lehetőségekkel rendelkeznek.  

A dolog abszurditása úgy válik teljessé, ha felidézzük a VDL által százszor citált Draghi-jelentést az európai versenyképesség hanyatlásáról, az ipar globális leszakadásáról és az energiaárak csökkentésének fontosságáról. Amire ugyanis az Európai Bizottság most készül az olcsó orosz energiahordozók betiltásával és a drágább diverzifikációs láncok melletti elköteleződésével, az éppen a versenyképesség és az ipar további hanyatlását fogja eredményezni.  

Hogyan verjük át saját magunkat? 

Ha ez szimplán egy szankciós javaslat lenne, soha nem szavaznák meg. Nemcsak Magyarország, hanem számos másik tagállam (amely szintén nemzeti energiabiztonsági, egyben gazdaságbiztonsági kérdésként kezeli az orosz energiaimportot) is vétózna ellene, az Európai Bizottságnak így esélye sem lenne legyömöszölni azt az ellenkezők torkán.  

De nem állt meg a gáznál és az olajnál: az EB máris közölte, hogy a következő hónapban „kereskedelmi intézkedéseket” vezet be a dúsított urán importjára vonatkozóan, hogy ösztönözze „egy uniós értéklánc kialakulását és a fokozatos diverzifikációt Oroszországtól elszakadva”. Vagyis az Európai Bizottság az orosz atomenergia-exportra szintén olyan mértékű extravámot fog kivetni, ami egyszerűen kifizetethetetlenné teszi azt az importőrök számára. Ez a lépés nem csak Magyarországot sújtja már: számos tagállam, köztük Bulgária és Finnország is orosz reaktorokat üzemeltet. 

Az EB ezt (szemben a szankciókkal) valóban megteheti. A külkereskedelem az Európai Bizottság hatáskörébe tartozik (láthattuk áldatlan hatását az ukrán vámmentességet biztosító döntés után), határozatának elfogadásához pedig mindössze 15 tagállam igenje is elegendő.  

Ezzel a trükkel azonban puskaporos hordót robbant majd. Az EB és Magyarország között fennálló, finoman szólva is mérgező viszony mellett az európai gazdasági nagyhatalmaknak és az olyan, egyébként a brüsszeli holdudvarhoz tartozó tagállamoknak is a tyúkszemére lép, amelyek egyébként lelkesen tapsolják meg Ursula von der Leyen minden mozdulatát. Addig a pontig legalábbis, amíg Brüsszel érdekei nem keresztezték az övéiket. Várható, hogy a berlaymonti békát a bizonyos mértékig orosz energiahordozókra ipart építő országok nem akarják majd egykönnyen lenyelni.  

A brüsszeli gyűlölet tárgya 

A közvetlen célkeresztben valójában Magyarország és Szlovákia áll, amelyek eddig felmentést kaptak többek között az orosz energiahordozók vezetékes szállításának tilalma alól. Az, hogy az EB ezt egy trükkel lehetetlenné teszi, sokszorosára emelheti a földgáz árát, amit innentől kezdve LNG-szállítmányok révén lehetne beszerezni – tengerpart nélkül, gyakorlatilag a kormány szándékaitól függetlenül kiszolgáltatva a szállítóknak az importot és annak költségeit.  

Robert Fico szlovák miniszterelnök jogosan jegyezte meg: Brüsszel politikai okokból szándékosan akarja emelni az európai gázárakat. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ennél is tovább ment, amikor arról beszélt, hogy a brüsszeli tervezet szándékos támadás a magyar rezsicsökkentő rendszer ellen. Mint mondta, az Európai Bizottság politikai és ideológiai alapon hozott javaslata nyomán 

Rámutatott arra is, hogy a tervezet teljesen ellentétes az európai uniós állam-, illetve kormányfők által 2022-ben elfogadott versailles-i nyilatkozattal, amely kimondja, hogy az energiapolitika és az energiabiztonság (beleértve azt is, hogy honnan és mennyit vásárolnak) a tagállamok kizárólagos fennhatósága alá tartozik. A rendelet életbelépésével a magyar rezsicsökkentő program fenntarthatósága alapjaiban kérdőjeleződne meg, ezért a kormány minden eszközzel küzdeni fog ellene. 

Az Európai Bizottság természetesen számított a felháborodásra, és előre közölte, hogy cseppet sem érdekli. Az EU energiaügyi biztosa egyfelől újra elmondta, hogy a javaslat elfogadása nem szankció, így egyetlen ország sem vétózhat, elég lesz a többség igenje, másfelől nyíltan megfenyegette a „renitens” tagállamokat: ha nem vetik alá magukat a bizottsági akaratnak, „megvannak az eszközeik arra vonatkozóan, hogyan kezeljék őket”. 

A Bizottságnak azonban már nem csak Magyarország haragjával kell szembenéznie. A közelmúltban is történtek olyan próbálkozások, amikor Ursula von der Leyen igyekezett beleszólni a tagállami hatáskörbe tartozó nemzeti energiapolitikákba, rákényszerítve akaratát az energiavállalatokra, ám eddigi próbálkozásai kínos kudarcba fulladtak. Az ilyen ügyekben gyakorlatilag valamennyi tagország az energiaszolgáltatóik tanácsára hallgatott, és mereven ellenállt a beavatkozási kísérleteknek. Most sem várható ez másképp, a francia, hosszú távú orosz szerződéseket kötött TotalEnergies vezérigazgatója például nem csinál titkot belőle, hogy a háború végén az európai vállalatok tömegével fognak újra üzletelni Oroszországgal,  

A javaslat eleve több sebből vérzik. Még ha jogilag meg is állná a helyét (a döntés egészen biztosan eljárások seregét vonja majd maga után), a Bizottság már a kötelező adatszolgáltatás hitelességét sem tudja majd teljes bizonyossággal ellenőrizni, ahogyan várhatóan azzal is gondban lesz, hogy az Európai Unió miként sújtsa kvázi másodlagos szankciókkal a saját tagállamait. A Bizottság csupán ahhoz ragaszkodik, hogy a döntés a jogkörébe tartozóan kereskedelmi lesz, a történet azonban jelentősen zavarossá fog válni, ha egy vagy több tagország nemzetbiztonsági okokra hivatkozva utasítja majd vissza annak betartását. A tagállami gazdaságok biztonsága mindenhol prioritás: nehéz lesz vitatkozni azzal, hogy egy kereskedelminek álcázott, szándékoltan politikai jellegű rendelet gazdaságromboló hatásai súlyosan veszélyeztetik a nemzetbiztonságot. Így vagy úgy, új fejezet kezdődik az Európai Unió történelmében. Először fordul elő, hogy az Európai Bizottság a hatalomcentralizáció mámorában a kereskedelmet mint fegyvert fordítja – saját tagállamai ellen.  

*** 

Kapcsolódó:

Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek 

További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.